Kocsonyafesztivál: látványos szálláshely-kihasználtság Bánóczy Zoltán - 2009.02.04. 08:07

Hétvégén Kocsonyafesztivál. Nézzük milyen meredeken növekedett a szálláskihasználtság tavaly, ugyanebben az időben.

Mérésünk* abból indul ki, hogy a szálláshelyek iránti érdeklődést (oldalletöltések számát) az adott településen tartott rendezvény időpontjában – illetve ahhoz közel (kb. -10 nap) – vizsgálja.

Elfogadjuk jól közelítő axiómaként, hogy a weben mért érdeklődés egyenes arányban áll a valós, realizált foglaltsággal.

Adatainkat a Google Analytics rendszeréből nyertük ki. Méréseink érdekességét az adja, hogy kimutathatóvá vált az egyes rendezvények áttéte a szállásköltések felé – nagyságrendni változásait és tendenciát illetően.

A miskolci szállások vizsgálatánál egy érdekességre bukkantunk a Miskolci Kocsonya Fesztivál kapcsán. E fesztivál egyike azon kevés rendezvényeknek az országban, melyek szezonon kívül, jól mérhetően, egyértelműen nagy hatással vannak a környék szálláshelyeinek foglaltságára, azaz nem csupán látogatottak, hanem többnapos tartózkodásra, szállodai szobára való költésre is ösztönöznek.

A grafikonon jól kivehető, hogy a február végi, erősen off-season időszakban a miskolci szálláshelyek iránt kiugróan nőtt a kereslet, egyértelműen a fesztiválhoz köthetően. A növekmény a panzióknál jelentkezik jobban, a hotelek áprilisban fogytak jobban. Mi több, nem csupán a miskolci, hanem a miskolctapolcai szálláshelyek is ’jobban fogytak’ ebben az időszakban.

Egy kis merészséggel az is talán megfogalmazható, hogy a februári 'növekményt' legnagyobb részét nem üdülési csekkel fizették a látogatók, míg az április hotelfogyasztást jobban szándékoztak azzal ellentételezni a vendégek.

Ezen ábrákkal elsősorban nem azt kívánjuk bizonyítani, hogy az iranymagyarorszag.hu ’jól konvertál’, hanem azt, hogy a fesztivál ’konvertál’ egyértelműen jól a helyi szálláshely-kihasználtság tekintetében, azaz vendégéjszakát is generál.

* A www.iranymagyarorszag.hu belföldi utazási oldal üzemeltetőjeként minden negyedévben átfogó statisztikát készítünk a hazai utazási szokásokról, azok változásairól, illetve igyekszünk felmérni új trendjeit.

Adatainkat néhol torzíthatják keresőoptimlizáltsági és tartalmi tényezők, ám mint az egyik látogatottabb hazai utazási oldal, mintavételezésünk megfelelő nagyságú (nyáron munkanapi kb. 40.000 látogatás), számaink nagyon közel állhatnak a valós tendenciákhoz.



 



A sorozat előkészületben lévő elemei:

1. Békéscsaba: Borvigadalom vs. Sörfesztivál

2. Mohács: Busójárás

3. Tokaj: Hegyalja Fesztivál vs. Tokaji Borok Fesztiválja

4. Debrecen: Virágkarnevál

5. Fürdővárosok: Szállás: Hévíz, Hajdúszoboszló

6. Témakörök szezonalitása: szállás, rendezvények, gyógyfürdők, kastélyszállók

7. Települési szezonalitások: Hollókő, Balatonfüred, Debrecen, Szigliget, Kapolcs, Pécs különös tekintettel a szállások iránti érdeklődésekre.

A bejegyzés trackback címe:

https://tufi.blog.hu/api/trackback/id/tr15921725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Utolsó kommentek





süti beállítások módosítása